Advertisement

Nycu Scholarship

Nycu Scholarship - Imádták a gyerekek a hangját. Aztán ahogy idősödött, az ifjúsági filmekben is felfedezték, a hangja pedig nem maradhatott ki a rádiós mesékből sem. Mert bársonyos volt, kedves, megnyugtató, leginkább pedig nagypapás. De a név mögött ott állt egy kivételes ember: Moha bácsi kalandjai vidámak, szórakoztatóak, mégis telve vannak bölcsességgel, tanulságokkal melyeket mind a gyermekek, mind a felnőttek megszívlelhetnek. Amikor még a rádió mesejátékokat adott, a kicsik közül tízezrek. Hogyne emlékeznénk, hiszen kőmíves sándor, azaz moha bácsi hangján nőttünk fel!gyerekeknek örökre ő lesz a moha bácsi, akinek imádtuk a hangját! Leszkai andrás bácsi, akinek moha gyerekkoráról szóló meséit tovább közöljük. A bájos hangszínű színészt végül felfedezte magának a rádió is, ahol több ezer meseszereplő hangját kölcsönözte, többek között moha bácsiét, a jóságos törpéét, akinek neve szinte. Kőmíves sándor, akit a magyar rádiójátékok koronázatlan királyaként.

Kőmíves sándor, akit a magyar rádiójátékok koronázatlan királyaként. De a név mögött ott állt egy kivételes ember: A bájos hangszínű színészt végül felfedezte magának a rádió is, ahol több ezer meseszereplő hangját kölcsönözte, többek között moha bácsiét, a jóságos törpéét, akinek neve szinte. Amikor még a rádió mesejátékokat adott, a kicsik közül tízezrek. Mert bársonyos volt, kedves, megnyugtató, leginkább pedig nagypapás. Moha bácsi kalandjai vidámak, szórakoztatóak, mégis telve vannak bölcsességgel, tanulságokkal melyeket mind a gyermekek, mind a felnőttek megszívlelhetnek. A jóságos moha bácsi mellett számtalan. Leszkai andrás bácsi, akinek moha gyerekkoráról szóló meséit tovább közöljük. Aztán ahogy idősödött, az ifjúsági filmekben is felfedezték, a hangja pedig nem maradhatott ki a rádiós mesékből sem. Hogyne emlékeznénk, hiszen kőmíves sándor, azaz moha bácsi hangján nőttünk fel!gyerekeknek örökre ő lesz a moha bácsi, akinek imádtuk a hangját!

NYCU International Scholarships 2024 Taiwan (Fully Funded
🎓 NYCU International Scholarship 2025 Fully Funded 🇹🇼 International
NYCU International Scholarships 2026 Spring Batch Now Open! Wollaston
NYCU Scholarship in Taiwan for Spring 2025 Intake (Apply now)
NYCU Taiwan International Scholarship 2026 Spring (Fully Funded)
NYCU Taiwan International Scholarship 2026 Spring (Fully Funded)
NYCU International Scholarship in Taiwan 2026 Fully Funded
2026 NYCU International Scholarship in Taiwan Fully Funded
NYCU International Student Scholarships 202324 Taiwan.
National Yang Ming Chiao Tung University NYCU Taiwan Scholarships 2024

De A Név Mögött Ott Állt Egy Kivételes Ember:

Hogyne emlékeznénk, hiszen kőmíves sándor, azaz moha bácsi hangján nőttünk fel!gyerekeknek örökre ő lesz a moha bácsi, akinek imádtuk a hangját! Amikor még a rádió mesejátékokat adott, a kicsik közül tízezrek. Leszkai andrás bácsi, akinek moha gyerekkoráról szóló meséit tovább közöljük. A bájos hangszínű színészt végül felfedezte magának a rádió is, ahol több ezer meseszereplő hangját kölcsönözte, többek között moha bácsiét, a jóságos törpéét, akinek neve szinte.

A Jóságos Moha Bácsi Mellett Számtalan.

Kőmíves sándor, akit a magyar rádiójátékok koronázatlan királyaként. Moha bácsi kalandjai vidámak, szórakoztatóak, mégis telve vannak bölcsességgel, tanulságokkal melyeket mind a gyermekek, mind a felnőttek megszívlelhetnek. Aztán ahogy idősödött, az ifjúsági filmekben is felfedezték, a hangja pedig nem maradhatott ki a rádiós mesékből sem. Mert bársonyos volt, kedves, megnyugtató, leginkább pedig nagypapás.

Imádták A Gyerekek A Hangját.

Related Post: